2013. 10. 27-31 Baseli és hamburgi diákok Szentesen

Nyomtatás

Baseli és hamburgi diákok Szentesen

A Leonardo da Vinci Partnerségek projekt keretében 2013. október 27-31-ig öt baseli és két hamburgi diák tartózkodott tanáraikkal a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola vendégeként Szentesen.

A 2013-2015 között megvalósuló projektben 11 belga, német, svájci, észt, osztrák, lengyel, holland és magyar kertészeti iskola vesz részt. Minden intézmény a tevékenységéhez legközelebb álló témában szervez a társiskolák tanulói és oktatói számára szemináriumokat.  A szakmai utakon természetesen mindig van részünk kulturális élményekben is.

A program fő célja az, hogy kialakítsa és elmélyítse az iskolák közötti partneri kapcsolatokat, és ezáltal lehetőséget teremtsen a kertész-tanulók kölcsönös cseréjéhez, valamint szakmai és nyelvi tudásuk bővítéséhez. Mindez remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a végzett diákok könnyebben el tudjanak helyezkedni mind a hazai, mind a külföldi munkaerőpiacon.

Kétévente más-más ország ad otthont az Európai Ifjú Kertészek Szakmai Versenyének, amely komoly megmérettetést jelent a résztvevőknek.

A szakmai programok keretében elsőként az Árpád Agrár ZRt szentlászlói Új telepén Buleca Csaba mutatta be a csoportnak a termálvíz-fűtésre alapozott hajtatott zöldségtermesztést, majd az iskola gyakorlókertjében Szalai István tájékoztatott bennünket az üvegházban, a fóliasátrakban és a szabadföldön termesztett kultúrákról.

Délután a röszkei Paprika Molnár Kft-ben Molnár Anita segítségével követhettük nyomon a fűszerpaprika előállításának folyamatát. A Paprika Múzeumban egy filmet is láthattunk a szegedi paprika történetéről.

Sajnos csak rövid időnk maradt Szeged nevezetességeinek megtekintésére, mert siettünk haza a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes táncházába. A vendégek is lelkesen és nagy igyekezettel tanulták a magyar tánclépéseket és csodálattal hallgatták a számukra ismeretlen hangszert, a tekerőt.

Másnap Szentes-Dónáton Döme Brúnó kalauzolt végig bennünket az F. Dónát Kft telepén és ismertette meg velünk az ott előállított fűszernövények termesztéstechnológiáját és értékesítési lehetőségeit.

Ezután az iskolánkat mutattuk meg a vendégeinknek, majd a városban tettünk egy rövid sétát. Ebéd után a Szarvasi Arborétumban csodálhattuk meg az ősz színeiben pompázó fákat és cserjéket, majd a Holt-Kőrösön közlekedő hajóból gyönyörködhettünk a tájban és vehettük szemügyre a part menti növényritkaságokat. Mivel az időjárás is kedvezett nekünk, csodálatos élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Szerdán a székkutasi Herbária. Gyógynövényfeldolgozó üzemben láthattuk, hogyan állítják elő a 60  féle gyógyteát és  az egyéb, gyógynövény-alapanyagú termékeket.

Utunk innen Gyulára, a Török családhoz vezetett, akik bemutatták nekünk a fűszer –és  gyógynövényfeldolgozást, a különféle magvak és termések értékesítésre történő előkészítését , valamint az illóolaj-lepárlást.

Ebéd után a Gyulai Várat tekintettük meg.

Nagy örömet jelentett számomra, a csoportot kísérő magyar diákok és kollégám, Dékány István számára is ez a néhány nap, hiszen ízelítőt adhattunk vendégeinknek a hazai zöldség-, fűszer- és gyógynövénytermesztésből, gasztronómiánkból, kultúránkból és történelmünkből, s megismertethettük velük a magyar iskolarendszert és az övékétől teljesen különböző kertészképzést.